Ez a törvény meg fogja változtatni az európaiak mindennapjait! El fogunk távolodni az eldobható termékek kultúrájától, átláthatóbbá tesszük a marketinget, és harcolni fogunk az áruk idő előtti elavulása ellen. Az emberek a megbízható címkéknek és reklámoknak köszönhetően olyan termékeket választhatnak majd, amelyek tartósabbak, javíthatóbbak és fenntarthatóbbak. A legfontosabb, hogy a vállalatok többé nem csaphatják be az embereket azzal, hogy a műanyag palackok azért jók, mert a cég valahol fákat ültetett – vagy nem mondhatják azt, hogy valami fenntartható, anélkül, hogy elmagyaráznák, hogyan. Ez mindannyiunk számára nagy győzelem!”

Így nyilatkozott Biljana Borzan, az Európai Parlament egyik előadója a január elején elfogadott új irányelvről, amely átláthatóbbá teszi a termékek címkézését és megtiltja a megtévesztő környezetvédelmi állítások használatát. A greenwashinggal és a termékek tartóságával kapcsolatos félrevezető marketing szokások közül több felkerül az uniós tiltott kereskedelmi gyakorlatok listájára. Az alábbi korlátozásokkal szeretnék visszaszorítani a zöldre mosást:

  1. Az új szabályok célja a termékcímkézés egyértelműbbé és megbízhatóbbá tétele azáltal, hogy megtiltják az olyan általános környezetvédelmi állítások bizonyítékok nélküli használatát, mint a „környezetbarát”, „természetes”, „biológiailag lebomló”, „klímasemleges” vagy „öko”. 
  2. Az irányelv a tanúsítványokat is szabályozza. Csak a hivatalos tanúsítási rendszereken alapuló vagy hatóságok által létrehozott fenntarthatósági címkék lesznek megengedettek az EU-ban. 
  3. Tilos lesz a terméket a környezetre semlegesnek, csökkentett vagy pozitív hatást gyakorlónak feltüntetni, ha ezt csak a kompenzációs rendszerek miatt éri el.

A termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséhez a tartósság is nagyban hozzájárul, ezért az új törvény szeretné, hogy a gyártók és a fogyasztók nagyobb figyelmet fordítsanak erre. A jövőben a garanciával kapcsolatos információknak jobban láthatónak kell lenniük. Létrehoznak egy új, harmonizált címkét is, amely kiemeli a meghosszabbított garanciális időszakkal rendelkező árukat. Továbbá megtiltja a szabályozás a megalapozatlan tartóssági állításokat, a fogyóeszközöknek a feltétlenül szükségesnél korábbi cseréjére való felhívást, valamint az olyan termékek javíthatónak való feltüntetését, amelyek nem azok.

Az irányelvet az Európai Tanácsnak is véglegesen jóvá kell hagynia, majd ezt követően közzéteszik a törvényt, amelyet a tagállamoknak 24 hónapon belül a nemzeti jogba át kell ültetniük. A szabályozás összekapcsolódik a zöld állításokról szóló irányelvvel, amelyet jelenleg az Európai Parlament tárgyal és amely még részletesebben előírja majd a fenntarthatósági állítások kritériumrendszerét. 

Az Európai Unió greenwashinggal szembeni törekvéséről már korábban is írtunk. Ez a törvény is egy nagyon fontos lépés ahhoz, hogy jogszabályilag minél jobban gátolva legyen a zöldre mosás jelensége, amely nagyban hátráltatja a környezeti kihívásokkal történő valós szembenézést. 

Forrás: Európai Parlament sajtóközleménye
A cikket írta: Bányai Klaudia